- A nevezéssel minden futó elfogadja a versenyszabályzatot. A szabályzat el nem olvasása nem mentesíti a futót annak betartása alól.
- A versenyen minden futó saját felelősségére indul.
- Amennyiben ismételten járványügyi korlátozások lépnek életbe, csak olyan futó vehet részt a versenyen, aki ezeknek az intézkedéseknek eleget tesz. Aki emiatt nem tud résztvenni a versenyen, kártérítésre nincs lehetőség.
- A versenyen nem vállalunk felelősséget az egymásnak okozott személyi és vagyoni károkért.
- A versenyző kijelenti, hogy a versenyre megfelelően felkészült, egészségi állapota megengedi a versenyen való indulást, olyan betegségről, sérülésről nincs tudomása, ami akadályozza a részvételt.
- A versenyen kutyával futás nem engedélyezett!
- A nevezéssel minden futó hozzájárul, hogy az eseményen készült álló- és mozgóképi felvételeken szerepelhet, amelyeket az esemény szervezői a későbbiekben a rendezvény népszerűsítése céljából ellenszolgáltatás nélkül felhasználhatnak.
- Kizárásra kerül az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja, nem látható helyen viseli, továbbá aki nem teljesíti a szervezők által kijelölt versenytávot, vagy a nevezést pontatlanul, valóságnak nem megfelelően tölti ki.
- A verseny során értékekért felelősséget nem vállalunk, beleértve a parkolót, kerékpártárolót és a ruhatárat is.
- Az esemény helyszínén kereskedelmi és reklámtevékenység csak a Szervezők beleegyezésével, előre egyeztetett formában lehetséges.
- A versenyző tudomásul veszi, hogy a versenypálya nem lezárt földúton halad, azon járművek közlekedése is lehetséges!
- A versenyző tudomásul veszi, hogy a versenypályán akadályok találhatóak, például kátyúk, kereszt- és hosszanti irányú szintkülönbségek, egyéb akadályok, ezekre fokozott figyelmet szentel.
- A versenyző tudomásul veszi, hogy a versenypálya elhagyása veszélyes és tilos, a pálya elhagyása a versenyből való azonnali kizáráshoz vezet.
- A versenyszervezők az árak, időpont, programok és bármilyen jellegű módosítás jogát fenttartják!
A rendezők fenntartják a jogot, hogy indokolt esetben előzetes figyelmeztetés nélkül módosítsák az útvonalat, elsősegélyhelyek, ellenőrzőpontok, frissítőpontok helyét, valamint szélsőséges időjárás miatt módosítsák a rajt idejét, helyét vagy töröljék a versenyt.
Abban az esetben, ha a versenyt a rendezőkön kívülálló okok miatt (járvány, árvíz, természeti csapás, stb.) 2023. május 6. előtt törölni kell, a versenyzők két lehetőségből választhatnak:
– kérik a nevezési díj 50%-nak visszautalását
– a nevezési díjat egy évig 100%-ban felhasználhatják egy másik versenyünkön.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták
► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu www.vezetoisiker.eu
executivesuccess.hupont.hu
2. Értékesítés Ösztönzés - Kasza Tamástól
► Az értékesítés ösztönzés a fő probléma bármely olyan cégnél, mely a jelen körülmények között fejleszteni kivánja értékesítési módjait.
ertekesitesosztonzes.hupont.hu
► Nagyon jó állapotú. antikvár könyvek 20 éves magángyűjtésből
eladolakasokbudan.hupont.hu
► Privát vendégházak saját udvarral és jakuzzival magas kerítéssel-teljes nyugalom és intimitás .EcoWood Family 6 fő EcoWood Home 4 fő Szintia Relax Guesthouse 8 fő
eco-wood-home.hupont.hu
5. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
6. Expressz Szervizek | Expressz Szolgáltatások | Expressz Termékek
► Oldalak amelyek expressz, gyors szolgáltatás, és gyorsszolgálat árak, futárszolgálat rendelés, gyorsszervíz, nonstop - éjjel-nappal azonnali kiszállással hibaelhárítás.
expressz-oldalak.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
6. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
9. Botsáskák lenyűgöző világa!
► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd
botsaskak.hupont.hu
10. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
11. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
12. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
13. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
14. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
15. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
16. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
17. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
19. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
20. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
21. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
22. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
23. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
24. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
26. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
27. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
28. KISBAJOMI NÉPI HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS ERDEI ISKOLA
► Fedezze fel Rinyamente ékszerdobozát!
kisbajomierdeiiskola.hupont.hu
29. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
31. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
32. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
33. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
34. PACIKISOKOS
► Lótenyésztők lapja
foreverhorses.hupont.hu
35. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
36. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
37. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK
► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK
keszhaz-vivex.hupont.hu
38. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK
► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva
hetkoznapizsoltarok.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
40. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján
► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600
autosbolt-tat.hupont.hu
41. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
42. ASEA a palackbazárt csodamolekulák
► Szabadítsuk ki együtt a palack szellemét!!! Egészség sejtszinten!A világon mindenhol, minden ember számára! Tűz és jég egy palackban!!!
paalckbazartcsodamolekula.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
44. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
45. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
46. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
47. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
48. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
49. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
50. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
51. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
53. Receptpalota
► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés
receptpalota.hupont.hu
54. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
55. FIREFLIES UTAZÁS
► KERÜLJÖN KI A MÓKUSKERÉKBŐL! UTAZZON KORLÁTOK NÉLKÜL ÉS KERESSEN PÉNZT FÜGGETLENÜL. NÁLUNK LEHETŐSÉGE VAN UTAZNIA A JÓL ISMERT FOGLALÓ PORTÁLOK ÁRAI ALATT 10-30-50%-KAL, AKÁR 70-80%-KAL OLCSÓBBAN. INFORMÁLÓDJON BÁTRAN A LEHETŐSÉGEKRŐL!
firefliesutazas.hupont.hu
56. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
57. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
58. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
59. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
60. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
61. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
62. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
63. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
64. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából
► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...
countess.hupont.hu
► ReMéLeM tEtSzIk A hOnLaP És Jó SzÓrAkOzÁsT KíVáNoK
csajooknak.hupont.hu
66. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
67. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
68. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
69. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
70. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
71. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar
► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.
szeddmagad.hupont.hu
72. INNOVATIV KLÍMA KFT. MEZŐTÚR
► INNOVATIV KLÍMA KFT = PRECIZITÁS, PONTOSSSÁG, MEGBÍZHATÓSÁG!
innovativ-klima.hupont.hu
73. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
74. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥
► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥
sztarokazelen.hupont.hu
75. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző
► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.
botijank.hupont.hu